ORIN

A történet

ORIN – Az örök megfigyelők

A csend, az ébredés és a jelenlét története.

Mielőtt az ember nevet adott volna a csillagoknak, az Orinok már figyeltek.

Történetük a Nulladik Térhez vezet vissza: ahhoz az ősi, teremtő gondolati létezéshez, amelyből az Antitér kibontakozott. Ebben a világban kapott helyet az idő, és benne született meg a mi univerzumunk is.

Az Orinok az Antitér megfigyelői. Jelenlétük végigkíséri a világok történetét. Érzékelik a távoli fényeket, az energia rezdüléseit, a formálódó életet. Számukra a múlt, a jelen és a lehetséges jövők egyetlen hatalmas összefüggés részei. Minden szemük más irányba, más valóság felé nyílik.

Soha nem beszélnek. Nem támadnak, nem ítélkeznek, és nem avatkoznak az eseményekbe. Figyelnek, és megőrzik mindannak az emlékezetét, ami előttük feltárul.

A három szobor ennek az örök jelenlétnek három állapotát mutatja meg.

Csend. Az első alak önmagába zárul. Tojásformáján keskeny rés fut végig; a belső mag rejtve marad. Felszínén elmozdul a napfény, tükröződik az ég, végigfut egy közeli fa árnyéka. Körülötte változik a világ, ő nyugalomban őrzi a titkát.

Ébredés. A második alakból lassan kibomlanak az érzékelőkarok. Megjelennek az első tekintetek, láthatóvá válik a központi spirál. A mozdulat félúton időzik a zártság és a kitárulás között. Olyan pillanatot őriz, amelyet rendszerint alig veszünk észre: amikor valami először kerül a figyelmünkbe.

Jelenlét. A harmadik alak teljesen feltárul. Szemei körben nyílnak a világra, középpontjában ott a spirál, amelyben emlékezet, érzékelés és idő kapcsolódik össze. Minden irány külön történetet hordoz, mégis ugyanahhoz a középponthoz tartozik.

Egymás mellett a három alak az ébredés mozdulatát rajzolja ki. A körülöttük lévő víz visszatükrözi őket, majd egy szélfuvallat széttöri a képet. A formák egy pillanatra megremegnek, aztán újra összeállnak.

Valaki átsiet a téren. Más megáll előttük. Egy gyermek végignézi a szemeket, majd visszalép a zárt alakhoz, mintha most venné észre először.

Az Orinok hallgatnak.

Aki nézi őket, talán egy idő után a környezetére is figyelni kezd: a víz mozgására, a változó fényre, a mellette álló emberre.

Az örök megfigyelők mellett egy rövid időre ő maga is megfigyelővé válik.